- Szóval az úgy volt… - kezdett bele a fiú. – Úgy 5 évvel ezelőtt történhetett, amikor Ty és a családja elköltöztek innen. De jobb lesz, ha az elején kezdem. Tyt már nagyon régóta ismertem. Mindig az volt a nagy álmunk, hogy egyszer közösen bejutunk egy nagyobb ligába, aztán a döntőben megmérkőzünk, hogy ki is a jobb.
- Hé, Brandy! Nem akarsz megint párbajozni egyet? – kérdezte egy barnahajú kisfiú. A pólója fehér és sárga volt, kékes farmert viselt. Az oldalán lógott a pakli tartója, mely szintén ugyanebben a színben tündökölt.
- Ty! Mondtam már, hogy ne hívj Brandynek! Amúgy is… Úgyis megint te győzöl. Állandóan te szoktál nyerni, nekem pedig esélyem sincs ellened – szólt vissza kissé hisztisen.
- Ha nem próbálod meg, biztosan nem tudsz legyőzni. SŐŐŐT! Így még a ligába sem juthatsz majd be – válaszolta kicsit viccelődve, ám barátja nem tartotta humorosnak. – Ne legyél már ilyen! Tudod, hogy csak vicceltem.
- Persze hogy tudom, csak olyan bénának érzem magam hozzád képest. De legyen! Párbajozzunk! Ha én nyerek, egy hétig azt csinálod, amit mondok!
- Rendben, de ha én nyerek… Akkor párbajozunk, amikor csak akarom. Értetted?
- Olyan érzésem van, hogy alábecsülsz, hiszen mindig ilyen egyszerű dolgokat kérsz.
- Hát… Ha én mindig veszítenék, szerintem te is így vélekednél – mondta miközben nevetett egy jót. – De csak azért kérek ilyeneket, mert szeretek párbajozni. Alig várom már, hogy megkaphassam az első párbaj korongomat és D-Gazeremet. A kirakatban már néztem is magamnak egyet. Ezzel én leszek majd a legmenőbb srác! – úgy tűnt komolyan gondolja.

Második Húzás:
Fájó emlékek; A nagy ígéret

Néhány perccel később:
- Gyerünk Hajnal – Arany Pallos! (ATK: 1900 LV:4) Támadd a Felhúzható Csigát! (ATK: 100 LV:2)
- Már megint? (LP:700->0)
- Azt hiszem, én győztem… Megint! – mondta nevetve. (LP:4000)
- Ez nem igazság, legalább egyszer hagyhatnál nyerni!
- Ugyan… Abból semmit sem tanulnál. Attól, ha én engedném, más még nem fogja.
- Igazad van… De attól még igazán hagyhatnál egyszer!
- A nap hátralévő részét párbajozással töltöttük, hisz megígértem neki. Jól szórakoztam közben, de a végén mindig elszomorodtam, hisz még csak kárt sem tudtam okozni Tynak. Azok a napok még szépek voltak… Az idő viszonylag lassan telt, így rengeteget tudtunk gyakorolni. Néhány hónappal később Ty boldogan csöngetett be hozzánk, hogy mutasson valamit.
- Hé, Brandy! Nézd, mim van! – újságolta boldogan, miközben előretartotta a kezeit.
- Máris kaptál egy D-Gazert és egy D-Padet? – kérdezte Brandon. Látszott, hogy komolyan megdöbbent ezen.
- Hehe! Tetszik?
- Nekem úgysem lesz még egy jó darabig… - mondta elkenődve. – Így nem tudunk majd párbajozni…
- Ugyan! Nem a D-Gazer vagy a D-Pad számít, hanem hogy jól szórakozzunk. Ezekkel még várhatunk. Van még időnk. Párbajozunk egyet?
- Bocsi, de nincs rá időm… Elfelejtettem említeni, hogy elmegyünk nyaralni egy kis időre. Azt hiszem egy vagy két hét lehet. Sajnálom…
- Óh… Értem. Azt hiszem, akkor megyek is. – szólalt meg kicsit csalódottan, de Brandon utána szólt.
- Jól van... Azt hiszem, egy gyors párbaj még éppenséggel belefér.
- Biztos vagy abban, hogy nem lesz belőle baj? – kérdezte Ty kicsit aggodalmaskodva, de Brandon leintette. – Ez esetben… Kezdjük!
Elővették a mezőket a zsebükből, amiket mindig maguknál tartottak a biztonság kedvéért.
- Természetesen megint csak ugyanaz történt… Megint esélytelen volt az egész. Mindenféle találat nélkül győzött le és úgy mosolygott, mint szokott. Persze, mikor visszajöttünk a két hetes nyaralásból, elég megrázó hír fogadott.
- Brandy… Az a helyzet, hogy el fogunk költözni a következő hónapban… - mondta Ty bűnbánóan, mintha az ő hibája lenne.
- De miért? – döbbenetet fejezett ki az arca. – Hiszen megígértük egymásnak, hogy együtt fogunk bejutni a ligába is.
- Tudom… De apa állást kapott egy másik városban… Sajnálom…
- Ez volt az a pillanat, amikor teljesen összetörtem. Nem volt kedvem semmihez. Elfelejtettem mit is jelent élvezni és szeretni a párbajt. A költözés miatt, hetente ha egyszer összefutottunk, de akkor is az egész találkozás csak egy kis szóváltás volt. Persze Tyra jellemző volt az, hogy állandóan a városban császkált, így most sem tett másképp.
- Vajon merre találok egy olyan lapot? – közben bement egy kártyaboltba. – Elnézést uram, kapható itt egy ilyen kártya? – megmutatott egy képet, amit az internetről szedett.
- Sajnálom fiam, – mondta az eladó, aki egy elég öreg úr volt – de ilyen lapot, már elég régen nem vett senki, így elég ritkának számít. Persze régen az egyik leggyakoribb lap volt, azonban mostanra, mivel senkinek sem kellett, majdnem az összeset leselejtezték.
- Úgy tűnik, nehezebb lesz megtalálnom azt a lapot, mint hittem.
- Azért sok sikert, remélem, találsz egyet.
- Hát még én! – mondta majd kiment az ajtón.
Tovább haladt az utcákon. Bement még négy-öt boltba, de mindegyik eladó tanácstalan volt. Heteken keresztül keresett. Minden boltban ellenőrizte háromszor is, az interneten is nyomon követett minden fórumot, hátha talál valamit. Azonban semmi…
- Ez az utolsó napom itt Heartlandben… Brandyvel már rég nem találkoztam. Ma meg kell találnom azt a lapot…
Ekkor elhaladt egy kirakat mellett. Először észre sem vette, de aztán visszament, majd megbizonyosodott róla.
- EZ LESZ AZ! – kiáltott fel vidáman, majd besietett a boltba. – Uram, hé, uram!
- Mit szeretnél kölyök? – kérdezte elég mogorván a fiatal eladó.
- Ott a kirakat sarkában láttam egy lapot. Mennyibe kerül?
A fiatal fickó odament, majd megnézte. Gondolkozott magában, hogy mit tegyen.
- Ez egy ócska lap. Vidd el ingyen, úgysem kell már manapság senkinek.
Ty szeme felcsillant. Érezte, hogy a hetekig tartó kutatása nem volt hiába. Kezdett esteledni. A D-Gazer nála volt, mint mindig. Az édesanyja hívta, hogy ideje menniük.
- Értem anya, csak előbb beugrok, elköszönni Brandyhez – szólt vissza kis mosollyal az arcán, majd elindult Brandonék háza felé.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eltelik ez az egy hónap… Nagyrészt nem is beszéltünk, ráadásul nem párbajoztunk jó ideje. Sajnálom, hogy az álmunk miattam összeomlott… Bocsáss meg…
Ekkor odaért Brandonék házához. Becsöngetett. Brandon édesanyja nyitott ajtót.
- Jó estét! – köszönt illedelmesen. – Idehívná Brandyt egy kicsit? Szeretnék elköszönni tőle…
Brandon anyja bement, majd kihívta a fiút.
- Szóval itt az idő? – tudakolta a kiérkező fájdalmas hangon.
- Úgy tűnik… - felelte Ty, miközben látszott, hogy nagyon szomorú.
- Akkor…
- Várj még! – majd benyúlt a zsebébe és előhúzta a lapot. – Legyen ez az emlék, hogy még ha nem is leszek itt, élvezd a párbajt – majd átnyújtotta a lapot.
- De hiszen ez! – elkezdtek potyogni a könnyei.
- Ugyan már! Ne sírj! Azt hittem örülni fogsz neki, nem hogy bánatodban elsírod magad – a hangjában ismét a régi hangsúlyt lehetett felfedezni. – Tedd el! De vigyázz ám rá!
- Ty… - letörölte a könnyeket az arcáról. – Köszönöm. Ígérem, hogy vigyázni fogok rá! Ha bárki bármit tesz, ezzel a lappal az megfizet.
- Ez a beszéd! – mondta, majd becsukta a szemét és elmosolyodott. – Azonban még valamit meg kell ígérned – majd hirtelen kinyitotta a szemét és felnézett az égre.
- Mi az?
- Az, hogy mindig a legjobb barátok maradunk! Ne változz meg azért, mert én elmegyek innen. Élvezd ugyanúgy a párbajt, ahogy eddig. Csak gondolj arra, ha a lapra nézel, hogy barátok maradunk, amíg világ a világ.
- Re-Rendben.
Ekkor Ty kitartotta a kezét.
- Eskü? – kérdezte, majd Brandon mosolyogva belecsapott a tenyerébe.
- Eskü! – majd vidáman egymás szemébe néztek. – Vigyázz magadra Ty! Ne felejtsd, amit mondtál! Barátok maradunk, amíg világ a világ!
- Úgy lesz! – majd elindult a kocsi felé, ahol a szülei várták. – Viszlát, Brandy, még biztosan találkozunk!
- Ég veled Ty! – kiáltott utána Brandon.
- Ty! Ígérem, hogy az álmunkat nem fogom szem elől veszteni, és majd ha eljön az idő, összemérjük az erőnket. Úgy, ahogy mindig is akartuk!
- Brandy… Sajnálom, ami történt, de tudom, hogy mindkettőnknek hasznára válik majd. Maradj erős és bízz magadban. Csak ez kell ahhoz, hogy győzhess.
- Mi mindig…
- Mi mindig…
- BARÁTOK MARADUNK!!
Ty beszállt a kocsiba, majd elindultak. Brandon elkezdett nagy mosollyal az arcán a kocsi után futni.
-VISZLÁT TY! MÉG TALÁLKOZUNK!
Ty egy utolsó őszinte mosollyal utána intett, Brandon megállt, majd az autó lassan eltűnt a naplementében…
- Hát ez az, amiért ilyen értékes számomra a… Felhúzható Katona!
- Ez egy nagyon megható történet! – Ukyo szeméből patakokban folytak a könnyek, közben pedig megállás nélkül fújta az orrát.
- Ööö… Professzor, nem gondolja, hogy ez egy kicsit túlzás? – kérdezte kissé fura ábrázattal Brandon.
- Javítás befejezve! Sérülések helyreállítása 100%, maradandó károsodás nem történt! – szólt Ukyo számítógépe, majd kijött belőle a lap.
- Úgy tűnik, minden rendben – mondta Ukyo mosolyogva, miközben kissé komolyabbra vette a témát.
Elvette, majd átnyújtotta Brandonnak. Annak arcán az öröm apró jeleit vélte felfedezni.
- Látom boldog vagy. Ennek örülök.
- Köszönöm szépen Ukyo professzor. Nagyon sokat jelent ez nekem. Jut is eszembe. Vetne egy pillantást erre a lapra? – majd megmutatta neki Graphát.
- Nem tudom, mire gondolsz. Nem látok rajta semmi szokatlant.
Hirtelen ő is ugyanabba a szituációba keveredett, mint Brandon az iskola udvarán.
- Ostoba emberi lény! Elpusztulsz! Mindenki elpusztul, aki az utamba kerül.
- Áááá!! – tért magához Ukyo, mikor Brandon megrázta.
- Látja már?
- Tényleg nem ártana egy kicsit jobban megvizsgálnom… Tegyük be a gépbe, lássuk, mit mond! – odavitte a géphez, amiből az előbb kivette a Felhúzható Katonát, majd belerakta Graphát!
- Analízis indul!
- Nagyon kíváncsi vagyok, mi lehet ez…
- Analízis kész! Károsodás 70%! Javítás indul!
- Micsoda?! Mi az, hogy 70%-os károsodás professzor? Hisz látszólag semmi baja sincs.
- Úgy tűnik, valami komoly dolog folyik itt a háttérben. Ezzel a lappal valami nem stimmel. Mintha valaki szándékosan tette volna vele ezt… Csak az a kérdés, hogy miért…
Hirtelen elfeketedett minden monitor, majd egy szürke képernyő jött be. Megszólalt egy eltorzított hang.
- Hogy miért teszem ezt? Ez nagyon egyszerű… Mert élvezem azt, hogy másokat befolyásolhatok. Nem gondoltam volna, hogy egy iskola egyszerű tanára kifejleszt egy olyan gépet, mely képes eltávolítani a gonosz energiát egy lapból. De sebaj… Van még elég ott, ahonnan ez jött.
- Ki vagy te?! – kérdezte Ukyo. – Hisz a gépemen egy négyrétegű saját fejlesztésű tűzfal van. Képtelenség áttörni!
- Fiú! Te a zöld pólóban. Azt ajánlom, hogy gyorsan cselekedj, mert a sötétség a barátod felé közeleg! – hangos, ördögi kacaj hallatszott, majd minden visszatért a normális kerékvágásba.
- Micsoda? Ty?! Az nem lehet!
- Javítás befejezve, károsodás 0%!
- Azt hiszem, jobb lesz erről beszámolnom a kártya küldőjének, mielőtt még valami történne…
Eközben Brandon zaklatottan ugyan, de elindult hazafelé. Azon gondolkozott ki lehetett az és mit akarhat Tytól.
-Mit értett azon, hogy cselekedjek? Mindegy… Holnap vége az iskolának. Az egész nyár előttem áll, hogy megfejtsem azt, amire gondolt. Cselekednem kell, mielőtt még valami szörnyű fog történni…

Folytatása következik...