Shinigami Krónikák: 38. Rész: Sospecha⁰:

„Aizen legyőzése óta eltelt egy kis idő, a hollow-k újra megjelentek, és az emberek a Rukongaiból egyre többen tűnnek el. Talán visszatért Aizen? Vagy egy új ellenfélre lehet várni? Még senki sem tudja, de az arrancarok létező problémák, az Ég Köve és a Tengerek Köve, ha egyesül azzal az átkozott tükörrel, talán olyas valami történik, amire még nincsen felkészülve, senki sem! Az emberek, shinigamik most ugyanúgy veszélyben vannak…”
- A végső összecsapásunk kemény volt! - mondta mosolyogva Kodoku, miközben Teru felsegítette. - Végül egyikünk sem nyert, hm, de jól van ez így, nemde? - nevettek együtt.
Ám megjelent ekkor Yoruichi és Urahara, elég furcsa volt a tekintetük, feltűnt Kodokunak is.
- Mi a baj? - kérdezte, de nem válaszoltak, mérges lett. - Valami gond biztosan van, ugye?
- Megtudtuk, hogy ki bízta meg a ninjákat a meggyilkolásoddal! - mondta Yoruichi, csak bámult maga elé Kodoku. - Nos igen, megtudtuk a barátnőmtől, aki a ninják vezetője!
- És… ki volt az? - kérdezte kíváncsian Teru, Uraharáék kellemetlennek érezték közölni.
- A szegényebb Kuchiki-ház egyik tagja! - megdöbbentek a vaizardok is, amikor ezt kiejtette a száján Urahara. - Kodoku, valaki a vezetést akarja tőled, vigyáznod kell, ha oda fogsz menni! - Kodoku köpni-nyelni nem tudott, csak meredt maga elé továbbra. - Ez megrázó…
- Ki lehetett az? - futott át százszor Kodoku agyában, azonban arra jutott, hogy fogalma sincs. - Ki gyűlölhet? A vezetést akarja átvenni? Valaki azok közül akik múltkor nem helyeselték, hogy Rukiát meghívtam? Meglehet… Sőt! - hátba vágta Teru. - Aww mi a francot művelsz?
- Csak nem válaszoltál a kérdéseinkre, gondoltam hogy elgondolkodtál! - mondta nevetve.
- Hmph! - elfordult. - A legokosabb az lesz, ha megyek haza leellenőrizni, s megállítani az árulót! - eközben Terutól elköszöntek a vaizardok, és elindultak Urahara és Hagesii pedig különvonultak. - Hagesii? Mi a baj? - magában gondolkodott. - Az arcod… azt mondja baj van! - Én… Most meg kell tudnom hogy ki is az aki megpróbál elárulni! - mondta elfordítva a fejét. - Hogyha nem akartok velem jönni megértem! - nyitott egy senkaimon kaput odafele.
- De… - A Marino veszélyben van. - gondolta Hagesii aggodalmaskodva. - Megyünk Teru?
- Természetesen! - mondta Teru, bólintottak mindhárman, aztán beugrottak a kapuba. - Nahát, ez a ház szebb mint mikor legutóbb láttam! - ámult el, a sok szép cseresznyefaszirom koszorúkon. - Ezeket hogyan kell csinálni? Olyan szép, hallod Kodoku? - kérdezte nevetve.
- Ne légy ostoba, fogalmam sincs! - mondta Kodoku. - Kérdezd meg Yuuék, nézd csak ott!
- Rendben! - válaszolt boldogan Teru, aztán odafutott a gyerekekhez. - Sziasztok, én vagyok!
- Teru! - kiáltozták, mikor felismerték. - Hogy olyat? Nagyon egyszerű, megmutatjuk ugye?
- Hmm… Teru milyen jól el van a gyerekekkel! - mondta Kodoku, örült neki, de nem mutatta, ugyanis ekkor kijött egy férfi. - Nahát, bácsikám! - kiáltotta a férfi felé, az bárgyú mosolyt intézett felé. - Benned bízok meg egyedül, így el kell valamit mondanom! - elmentek külön.
- Mi a baj Kodoku? Yuusuke bennem, Ryuagmaban mindig is megbízott, így te is bízhatsz!
- Tudom… olyan voltál az apámnak mintha a testvére lettél volna! Nos… Ami azt illeti… napokkal ezelőtt ninják támadtak rám, a bankai edzésem közben! - Ryuagmat nem hatotta meg. - Ma megtudtam, hogy a családból valaki bérelte fel őket igazából, de nem a tartozás miatt támadtak rám! - Ryuagma meglepődött. - Mi a baj bácsikám? Tudsz valamit erről?
- Nem… de ez amit mondtál nagyon meglepő! Mit gondolsz hogy ki volt? Vagy még sejtelmed sincsen? - túlságosan kíváncsiskodott, kissé feltűnt ez Kodokunak is. - Mi a baj?
- Semmi… semmi… - mondogatta Kodoku monoton, oda sem figyelt, mert magában gondolkodott. - Valószínűleg Braii és családja lehet az, hiszen a múltkor nagyon felháborodtak, amikor a nemesi Kuchiki családból marasztaltam valakit. - egyetért a férfi.
- Igen… De mi van hogyha az a nő hazudott hm? Hiszen az is könnyen meglehet. Csak egy ravasz ninja, nem hiszem hogy meg kéne bízni százszázalékosan! - próbált hatni rá.
- Nem hiszem! Yoruichinek sosem hazudna a barátnője! Még az ellensége sem, szerintem!
- Szóval ezért mondhatta el? - kérdezte Ryuagma, elég furán viselkedett, Kodoku bámulta.
- Mi a baj vele? - kezdett gyanakodni, hogyan talán Ryuagma lehet az aki meg akarta öletni. - Nem, ez ostobaság! Hiszen az apámmal mindig is jóban volt… nem lenne ilyen gonosz.
- Miért bámulsz így? Csak nem engem is gyanúsítottnak tartasz? - rezzenéstelen volt az arca, nem aggódott, nem hazudott semmit, legalábbis úgy tűnt. - Hmph! Szóval a bizalom már…
- Ne légy ostoba bácsikám! - mondta Kodoku, majd felállt. - Azonban, nem bízhatok jelenleg senkiben, még talán benned sem, hiba volt elmondani azt hiszem. - mérges lett Ryuagma. - Most… szólok a családnak hogy van két látogató is velem, addig nyugodj le kérlek!
- Már lenyugodtam, tudom hogy bízol bennem, csak azért játszod a fejed, mert hogyha én lennék az, akkor azt mondhasd, hogy mindvégig tudtad! - elment Kodoku mellett, amikor már nem láthatta, gyilkos szándék jelent meg a szemében. - Hehehe…Így állunk mi? Rendben…
- Helló vénség! - mondta Kodoku a legöregebbnek, amint főzött. Az hátbavágta. - Jó… jó, többet nem hívlak vénségnek. De kiskoromban állandóan annak hívtalak, emlékszel? - bólintott mosolyogva a vénember, de egy szót sem szólt. Kodoku állt ott és nézett tovább.
- Baj van fiam? - kérdezte aggodalmasan a vénember, Kodoku csak meredt maga elé. - Mi az?
- Ugye nem lehet az, hogy a család eláruljon engem? - az kinyitotta a szemét, ijesztő volt igazán. - Szóval lehet? - megdöbbent, nehezen de végül leült. - Ki lehet az áruló, papa?
- Hogy ki? Azt neked kell kitalálnod azt hiszem! - mondta a vénember, aztán elhallgatott és tovább főzött. Meglepődött, hogy hozzá beszélt, hiszen már vagy tíz éve egy szót sem szólt.
- A vénség a legbölcsebb ember a világon. - gondolta magában Kodoku, végül felállt a székről, aztán pedig elindult a konyhából kifelé. - Ja igen, több tányér kell majd, vendégek miatt! - elkezdett átkozódni a konyhában levő, de végül belenyugodott. - Hoppácska…
Mikor kiment, ott voltak a gőgösebbek. Vele akartak beszélni valami nagyon fontosról.
- Hogy mi? Eltűnt egy csomó pénz? - kérdezte döbbenten. - Az nem lehet, ki tette, tudjátok?
- Te voltál nem? Vagy netalántán a csóró barátaid loptak, akiket ma is idehoztál? - felhúzták Kodokut, épp hogy sikerült uralkodni az érzelmein. - Látom nagyon megbízol sokakban!
- Ez hiba! - mondta egy őrültebb férfi, amikor belépett. - Ugyanis a bizalom egyenlő halállal!
- Már megint te mi?  Krazz! - mondta neki a férfi, aki először szólt Kodokuhoz. - Te ne tisztelj meg miket továbbra sem a részvételeddel! - gúnyosan nézett a férfi, s jobbnak látta hogy elmegy. - Kuchiki Kodoku, mint a vezetőt, ki kell derítened, hova tűnt a pénz!
- És én azt honnan az életből tudnám? - kérdezte mérgesen Kodoku. - Nem én voltam aki elvette, így fogalmam sincs, értitek? - elfordultak, s nem válaszoltak. - Gyerekes barmok! - gondolt magában. - Minden ostoba szabályt betartanak, nem lehettek ők… lehetettlen, hogy bármelyikük is árulóvá válljon, de mégis… ez a pénzügy aggaszt a legjobban. Nem tudom, hogy pontosan kik férhetnek hozzá, de azt hiszek, hogy nem mindenki tud róla, még ő közülük sem, hogy pontosan hol van. - Na meg ott van Ryuagma is, aki nagyon gyanús!
- Hé, Kodoku! Hát megtaláltunk végül! - mondták a fiúk, tele voltak cseresznyeszirommal.
- Ti veletek meg mi történt? - kérdezte döbbenten. - Byakura zanpakutoujával ismerkedtetek?
- Ha… ha… nagyon vicces! - mondta gúnyosan Teru. - Nem! A gyerekekkel jól elvoltunk!
- Hmph! - elfordult, de titokban ő maga is arra vágyott hogy a kisebbekkel foglalkozzon. - Sajnos annak az időszaknak már vége van! - gondolta szomorúan, miközben visszaemlékezett. - Nos induljunk! Hallom hogy a vénemben már terít! - utána mentek.
Amikor meglátták a többi a család tagja Teruékat, gyűlölettel néztek rájuk, Kodoku egy mérges tekintetet vetett feléjük, így kicsit lenyugodtak a kedélyek, de nem teljesen.
- Ez tűrhetetlen! A családnak meg kell érnie, hogy tolvajokkal üljön egy asztalnál!
- Fogd be! - mondta Kodoku mérgesen, mikor a felállóra nézett. - Ostoba… ülj vissza és egyél tovább csendben! - mérges lett a férfi, de eleget tett a kérésének, így visszaült, Teruék nem igazán értették mire értette, a „tolvajok” kifejezést. - Talán ő volt az? Lehetetlen… hiszen ő betartotta amit kértem, bár igaz hogy nem szívesen… nem tudom a francba! Ki lehetett az?
- Nyugodjatok le! - mondta Ryuagma, amikor a rokonok többi tagja susmogtak. - Most már elég volt ebből, hogy egyikőtök sem akarja elfogadni Kodokut, mint egy igaz vezető!
- Hogyan? - kérdezte döbbenten Teru. Mindenki idegesen nézett rá. - Semmi… semmi…
- Az a mozdulat! - gondolta Kodoku, amikor lenyugodott mindenki. - Mintha a vezető mozdulata lett volna, hogy használhatja? Hogyan nyugtathat le ő maga mindenkit? Talán?
- Mi a baj? - kérdezte Ryuagma, majd elmosolyodott. - Gondoltam, utánozom az édesapád, és leállítom ezeket! - Kodokut nem érdekelte különösebben, evett tovább. - Éjszak nagy dolgok fognak történni! - suttogta, mintha ezt a mondatát titkolni akarná valaki, Kodoku nem értette.
- Mindenkinek jó éjszakát! - kiáltotta Teru, idegesen néztek rá ekkor is. - Jól van na ha ezt sem szabad… - gúnyolódott, lefeküdt, egy szobában feküdtek Hagesiivel, Kodoku külön.
- Az éj ösvénye pusztítsa el lelked! - suttogta egy hang a sötétségben, miközben belopakodott Kodoku szobájába, egy kardot tartott a kezében, amely megvolt itt-ott repedezve. - Hal meg!
- Tudtam hogy te voltál! - mondta halkan Kodoku, mikor ledöfte az ágyat. - Az ott egy baba! A kis gyerekek készítették nekem! - ideges volt a „gyilkosa”. - Kuchiki Ryuagma, miért?
- Mit miért? - kérdezte őrült szemekkel. - Egyértelmű nem? Apáddal hosszú éveken át barátok voltunk, megérdemeltem volna, hogy ne a tejfölösszájú kölykének hagyja meg ezt a címet, de mit érdemeltem? Semmit… ezért kifizettem a ninjákat, aztán adtam nekik plusz pénzt, hogy még megöljenek téged is! - őrült tekintettel nekirohant Kodokunak. - Meghalsz, féreg!
- Szóval mégsem a kölykök voltak! - mondták a többiek, felkapcsolódott a villany. Meglepődött nagyon Ryuagma, hogy ennyire szemfüles volt Kodoku, s kitervelte ezt.
- Most pedig, megvívjuk a saját harcunkat! - mondta Kodoku. - Te nem foglak kímélni, megöllek minden szívfájdalom nélkül, ugyanis te is megtennéd! - kinevette ellenfele. - Vágd szét az eget Égi Isten! - kiáltotta, máris megindította a Hatsu Sike, Kaze Kizamit. - Na mi a baj? Miért menekülsz? - kiugrott az ablakon utána. - Tulajdonképpen az egyetlen dolog amitől tartanom kéne, hogy nem ismerem a kardját, semmit sem tudok róla pontosan, ez aggaszt!
- Hehehe! - mosolygott őrülten Ryuagma. - Véged! - megrántotta a kardját, majdnem levágta Kodoku karját. - Nocsak! A zanpakutoum Kanasabi Kousai¹! A kardom különleges képessége, hogy bárhová meg tud nőni a pengéje, illetve bármilyen irányba! Hogyha megrántom, úgy mozdul ahogyan gondolom, tehát a mozgatása lényegtelen! Hogyha azt figyeled, meghalsz rögtön! - megjelent mögötte Kodoku, a torkához tartotta a kardját. - Mit tervezel ostoba?
- Magadra nem fogod húzni a kardod! És ahogy észrevettem, nem tudod megállítani!
- Milyen okos, de mégis ostoba! - kiáltott fel hangosan Ryuagma, megfordult hirtelen, elrúgta Kodokut, majd megmozdította a kardját, össze-vissza kaszabolta vele. - Nos, feladod?
- Nem ölhetsz még meg! - mondta Kodoku, nehézkesen beszélt, miközben felkelt. Elkezdett köhögni, vért köhögött fel. - A fenébe! - gondolta mérgesen, majd kicsit letérdelt. - Ez fáj.
- Ó igen… azt nem említettem, hogyha megvág a kardom, súlyos méreg kerül a testedbe?
- Micsoda? - kérdezte mérgesen. - Szóval hát… akkor elkezdődött a méreg terjedése? - Gondolom hogyha megölöm megúszom, de ez a fájdalom… Várjunk, ott van az… Vajon van elég erőm ahhoz? De akkor meg lehet nem tudok bankait alkalmazni hogyha kéne!
- Mi a baj? Már mozdulni sem tudsz a méregtől! Milyen szánalmas! - gúnyolódott Ryuagma.
Felébredt Teru és Hagesii is a csatazajra, kifutottak, meglepődtek amikor meglátták mi van:
- Hogyan? Harcol pont ő ellene? - nem értettek most már tényleg semmit sem. - De miért?
- Mert elárulta a családunkat! - mondta egy fehér ruhában lévő férfi, aki most bukkant fel. - A nevem Lytebra, üdvözöllek titeket, én vagyok a család egyik legidősebbje! - nem látszott rajta. - Tudom amúgy hogy nem látszik, de valóban nagyon öreg vagyok, a vénségnél is…
- Ne nevezz vénségnek! - kiáltotta a vénember, aztán bealudt, állva. Lytebra kinevette.
- Hah… hah… - alig bírt levegőt kapkodni Kodoku. - Rendben, akkor hát el kell intéznem!
- Mi a baj Kodokuval? - kérdezte Hagesii aggodalmasan, majd becsukta a szemét. - Méreg van a testében! Umidomo no Ousama, ez igaz? Méreg van a szervezetében? Halálos méreg!
- Heeeh? Mit csinálsz most? - kérdezte unottan Ryuagma. - Talán meg is ölhetlek már?
- Soha! - kiáltotta hangosan Kodoku, majd becsukta a szemét, kezdtek eltűnni a sebei, energia szállt a Tenno Kamiba. - Nageki no Sen! - kiáltotta, megindult az óriási csapás ellenfele felé.
- Hogy mi? Begyógyultak a sebeid? De az lehetetlen! A mérgem miatt el kellett volna kezdődnie a tested rohadásának! Áááh! - épp hogy ki tudta védeni a kardja összehúzásával a támadást. - Hmph! Szóval ennyi ami tőled telik? Na rendben van, megmutatom a shikaiom igazi lényegét! - megfordította a kardot, s összetörte. Újra nőtt a kardja, ami letört meg, átváltozott, egy fegyver lett belőle. - Ezt a képességet, Langis Aegisnek neveztem el! Ez egy lándzsa itt a kezemben, amelyet ha feltöltök a reiatsummal, akkor egy halálos fegyver lehet belőle! A Langis Aegis, nem téveszt célt soha sem, kivétel ha megsemmisítik! No de… ez lehetetlen szinte, ugyanis acélból van a kis drága! - megpróbált Kodokura ijeszteni ezzel.
- Nem sikerült megijesztened! - mondta halálos nyugodtsággal Kodoku, aztán felugrott egy fára. - Hagesii, Teru, ott maradtok! Nem segíthettek! Ez a mi csatánk! A családért tesszük!
- Milyen nyálas! - gúnyolódott Ryuagma. - Megsemmisítelek! Langis Aegis - eldobta rögtön.
- Szóval ez az a nagy lándzsa mi? - kérdezte Lytebra, Teruék felé fordult. - A legendás rozsdás lándzsa, amely megsemmisített egyszerre egy millió hollowt. Mára már nem hiszem hogy olyan erős lenne mint egykoron, nem kell féltenetek Kodokut, azt hiszem. - mosolygott.
- Lássuk mit tud ez a rozsdás vacak! - kiáltotta Kodoku, majd elé tartotta a kardját, egyszerűen kettévágta a Langis Aegist, mindenki meglepődött amikor ez történt.

Arrancar ismertető: Szülési szabadság:

- Nos a mai műsorunkat egy sztárvendéggel kezdjük, aki egy arrancar, jöjj hát, Arturo Plateado! - megjelent hirtelen mögötte Matsumoto. - M-matsumoto? Te meg mit…
- Gin, azt hittem meghaltál! - ekkor a mellei közé szorította Gin fejét. - Jajj majdnem megöltelek! - mondta nevetve. Gin nem igazán értette mi a francot keres ott épp most.
- Öhm… Matsumoto! - forgatta a fejét. - Te is egy arrancar vagy? - filmszakadás volt egy ideig, majd Matsumoto fejen vágta. - Na de… most akkor mit keresel itt hm?
- Mert… egy kis ördögöt hordok itt… a pocimban! - mindenkinek leesett, csak Ginnek nem.
- Te és egy arrancar… együtt? - kérdezte döbbenten. Matsumoto gúnyosan nézett.
- Nem! A pocimban van… Gin Junior! - meglepődött Gin nagyon. - Na mit szólsz?
- Remek! - csillogott Gin szeme. - Akkor szülési szabadságot vehetek ki, ameddig te majd dolgozol a Gotei 13-ban! - mily remek ötletei támadtak hírtelen.
- Szülési szabadságra, te? - kérdezte Matsumoto. - Bár igaz… Hitsugaya-taichou nem engedne el!
- Akkor ez megdumálva, háhá! Nem kell tovább ezen a borzalmas helyen dolgoznom! - együtt hagyták el a stúdiót.
- Matsumoto… tudtam hogy szereted Gint, de ekkorát hazudni! - felolvadt a Hyourinmaru a jég Hitsugaya dühétől.

⁰Sospecha jelentése: Gyanú
¹Kasanabi Kousai jelentése: Rozsda Kapcsolat