Shinigami Krónikák: 39. Rész: Revés⁰:

„Aizen legyőzése óta eltelt egy kis idő, a hollow-k újra megjelentek, és az emberek a Rukongaiból egyre többen tűnnek el. Talán visszatért Aizen? Vagy egy új ellenfélre lehet várni? Még senki sem tudja, de az arrancarok létező problémák, az Ég Köve és a Tengerek Köve, ha egyesül azzal az átkozott tükörrel, talán olyas valami történik, amire még nincsen felkészülve, senki sem! Az emberek, shinigamik most ugyanúgy veszélyben vannak…”
- A Langis Aegis! - mondta ijedten Ryuagma, elkezdett hátra lépdelni. - Te ostoba kölyök, azt hiszed nyerhetsz ellenem? Még bankaiod sincs! - Kodoku elmosolyodott. - Ne mosolyogj azon amit mondok, te kölyök! - felemelte a kardját. - Bankai! Niji no Wando⁵! - a kardja szétvált hét részre, és meghosszabbodott, egy hosszú pálca lett, a végén az élekkel. - Ez a bankaiom, azonban ennyiben nem merül ki. A föld alatt pengék helyezkedtek el! Amelyeket hangeffekttel irányíthatok akárhogyan! - mindenki meglepődött. - Na mi a baj, ostobák!
- Szánalmas bolond! - mondták a többiek neki. - Ezzel a képességgel semmire sem mehetsz!
- Valóban? - nevetett őrülten, a fölbe csapott a pácával, megindult egy penge családja felé.
- Rohadék! - mondta Kodoku, miközben kivédte a suhanó pengét. - Hogy mered ezt megtenni? - megjelent alatta is egy. - Ó a francba, ezt nem fogom tudni kikerülni! - egy byakurai kivédte. - Ti? - kérdezte tőlük, amikor hátranézett. - Hiszen a döntéseim szer…
- Szerintünk helyesen döntesz, és elfogadjuk innentől! - mondták a háta mögött állók.
- Rendben! - kacsintott Kodoku, ledöfte e pillanatban rengeteg penge a föld alól. - A túróba!
- És most… bevégzed a sorsod! Bankai technika: Niji-Shoku¹! - a pengék a botról eltűntek, helyette egy gömb jelent meg. - Megsemmisíteni! - milliónyi gömböt lőtt a gömbből. - Háhá!
- Itt még nincs vége! - suttogta Kodoku, ellenfele meglepődött, hogy még mindig él. - Most… eljött a véged! - eltűnt a porfelhő körülötte, ott volt Teru és Hagesii. - Igaz azt mondtam nincs szükség segítségre, de nem baj! Elintézünk majd mi! Te nagyszájú vénember! - ideges lett Ryuagma. - Mi a baj? Talán kicsit rosszul esett a vénemberezés? - gúnyos vigyor kísérte.
- Te… te… rohadt kölyök! Most megöllek a saját kezemmel! - a pálcájára visszajöttek a pengék. - Megsemmisítelek, a színek rohamával! Bankai technika: Iro no Kougei²! - a pengék elkezdtek növekedni, megjelent rajta egy páncél, a teste növekedett. Egy szörnyeteg lett belőle. - Háháhá! A színek rohama átalakít egy gigantikus harcossá, amely megsemmisít mindent, illetve mindenkit aki és ami az útjába áll! - felemelte a botját, két penge lett a szárnya, két penge a kezeibe ment, a maradék pedig a fejére nőtt rá. - Itt a vége Kodoku!
- Ó a francba! Ez lehetetlen! - mondta ijedten az egyik Kuchiki. - Mekkora lett, fuss el!
- Bolondok vagytok? - kérdezte nevetve Kodoku. - Legyőzzük a vénembert! Igaz? - fordult barátai felé, azok bólintottak. - Akkor készülődjünk! Előbb védekezünk, hogy kiismerjük!
- Rendben! - mondták a fiúk. Lecsapott Ryuagma, azonban egyszerűen kivédték. - Gyenge!
- Akkor ezt kapjátok ki! - kiáltotta hangosan, felemelte mindkét kardját. - Mizu no Hi Bureeedo³! - megjelent az egyik pengén víz a másik tűz, egyesítette őket, így támadott. - Mi?
- Hmph! Ha tudjuk, hogy ilyen gyenge vagy, nem pazaroljuk ilyesmire az erőnket! - mondta Teru, bár kicsit elbízták magukat. - Mi a franc ez? - feltört milliónyi tüzes penge a földből.
- Teru, mi a francnak húztad fel? - kérdezte idegesen Hagesii, Kodoku még mindig mosolygott. - Mi az Kodoku? Talán tervezel valamit? - Umidomo no Ousama dobogott.
- A vihar trió megmutatja mit tud! - nevetett Kodoku, felemelte a kardját. - Megöljük együtt!
- Óh igen! - felelték barátai. Felemelték ők is a kardjaikat, össze helyezték, majd elkezdtek egy szöveget kántálni: - Szél és remény, pusztítás légy, villám villan az égen, a víz sodorjon el téged! Vihar ereje elénk jöjj, hogy ellenfeleinket mind megöld! - egy nagyot csaptak a földre. Felrobbant minden kard a földben, amely Ryuagmahoz tartozott, meglepődött az erő láttán.
- Lehetetlen! Mi ez a hatalmas erő? - kérdezte mérgesen. - Pisisek ilyen erőt birtokolnak, a világ nincs rendben! - ordította, a „szarvai” elkezdtek ragyogni. - Hakai no Houn! - szikráztak a pengék az egész testén, mindegyik átadta a fején lévő középsőbe az energiát. - Dögöl…
- Befejezni! Ontsd ki fényed, Shashin Komyuniti⁴! - a legvénebb Kuchiki a két csapás közé ugrott, egyszerűen eltűntette a támadásokat. - Ostoba kölykök! - kiáltotta mérgesen, meglepődtek. - Mi a francot csináltok? Meg akarjátok ölni egymást? Ryuagma, téged száműzünk innen! Menj ahova akarj, te meg… - fordult Kodoku felé, meghúzta a fülét. - Ha még egyszer ilyet csinálsz, meghalsz! - elég komoly volt, aztán lenyugodott. - Öhm… valaki egy kis levest? - egy kicsit padlót fogott mindenki, majd békésen bement, Ryuagma elment.
- Hmph! Azt hiszem, még hallunk felőle! - mondta aggodalmasan az egyik Kuchiki. - Nem?
- Kétlem! - Kodoku biztos volt benne, hogy nem látja többet. - Neki van önbecsülése, büszkesége, és egoista a legfölsőbb szinteken! - bement a vénség után. - Hallod amúgy, tetszik a zanpakutoud! - nem igazán értette az öreg hogy miről is beszél. - Nem emlékszel?
- Nem tudom miről beszélsz Kodoku fiam. - közben belekortyolt a levesbe. - Egy kis éjszakai leveset, ha már mindenki ébren van? - benne voltak, Kodokuék úgy döntöttek, hogy a Seireteibe visszatérnek, miután ettek. Elköszöntek mindenkitől, Kodokunak sok szerencsét kívántak rokonai. - Vigyázz magadra fiam, apád büszke lenne rád, és édesanyád is! Ez biztos!
- Köszönöm, öreg! - mondta Kodoku, elmosolyodott, aztán elfordult és mentek a Seireteibe. - Hagesii, mit akartál mondani a Marinoról pontosan? Miért kell odamennünk együtt? Hm?
- Mert… A világomat ugyebár megtámadták az arrancarok, egy kőért, a tengerek kövéért, amely a Marino életét adja! A víz abból a kőből ered, hogyha eltűnik, a Marinonak vége!
- Az Ég Köve már az övé! - mondta Teru aggodalmasan. - Vajon mi lesz, hogyha megszerzi a második követ is? Talán elpusztítja a világokat? Vagy irányítani akarja? Ááh megfájdult a fejem! - fejét fogta, odaértek a Seireteibe, már várták őket Ukitakeék. - Mi a baj taichou?
- Teru, Kodoku és Hagesii, üzenet érkezett a Marinoból, sürgősen a főkapitányi épületbe kell mennetek! - erre egy „Rendben” volt a válasz, odamentek a főkapitány épületéhez gyorsan.
- Üdvözöllek titeket, hallom minden rendben van most már köztetek! - mondta Yamamoto a maga öreges hangján. - Azonban aggasztó üzenet érkezett a Marinoból, olyan, amely nem hagy halasztást! A hercegnőt elrabolta egy 10-es számú arrancar, tudjátok mit jelent ez?
- 10-es? - kérdezte döbbenten Hagesii. - Az egy espada, nem egy nuumeros! - mérges lett.
- Espada, ha? - kérdezte Kodoku, felnézett. - Egy espada, de mi mit tehetünk hárman?
- Ti fogtok elmenni, és elintézni őket! - meglepődött a három fiú, ezen mondat hallatán.
- Hárman? - kérdezte Teru. - De… az öngyilkosság lenne, hisz egy espada nemde? A legerősebb arrancar ami létezik, hogyan győzhetnénk le, mi hárman? A kapitányokkal…
- A kapitányokra itt van szükség! Az arrancarok beszivárogtak a Seireteibe, nem lehetünk elég óvatosak ha elküldjük a Gotei 13-at! Így… titeket fogunk elküldeni, és nincs vita!
- Akkor hát mi hárman mentsük meg majd a világomat? - kérdezte Hagesii, aggódott hogy mi lesz majd ebből. - Rendben, fiúk amikor akarjátok indulhatunk! - Teru már indulni akart.
- Én benne lennék hogy most rögtön induljak! - mondta nevetve Teru, mérgesen nézett Kodoku. - Mi a baj Kodoku? Nem tetszik a helyzet? - Kodoku elfordult még tőle is.
- Még van dolgom, majd később indulhatunk! Beszélnem kell valakivel minél gyorsabban!
- Rendben! - mondta Hagesii, szomorú volt. - A hercegnőt elrabolták, nem tudtam megvédeni. - gondolta mérgesen, magát okolta amiért elkapták a hercegnőt. - A hercegnő védelme az én feladatom, felesküdtem a királyi családnak, de ők most már halottak, csak a hercegnő maradt.
- Mi a baj Hagesii, mintha elgondolkodtál volna valamin. - mondta Teru, nem értette mi a baj.
- A hercegnő… védelme az én feladatom volt. De eljöttem ide, hogy erős shinigamikat szerezzek, akik segíthetnének! Én vagyok a Marino legerősebbje! - önmarcangolásba kezdett.
Eközben Kodoku és Rukia találkoztak. Kodoku közelebb lépett, akart kérni valamit a lánytól.
- M-mi a fenét akarsz Kodoku? - kérdezte Rukia, miközben elpirult. - Mi a fenét csinálok én?
- Azt, hogy míg nem leszek itt, figyelnél a családomra? Kérlek… tedd meg! - kérlelte Rukiát.
- Óh hogy csak ennyi? - kérdezte Rukia, kicsit megkönnyebbült. - Rendben van, megteszem!
- Köszönöm szépen! - mondta Kodoku, s elfordult. - Amúgy miért pirultál el az előbb, hm?
- Áhh semmi! - mondta szabadkozva. - Inkább húzzál a Marinoba, rendben van? És győzz!
- Alap! - mondta Kodoku, integetett a távolból, végül eltűnt Rukia szeme elől. - Nos akkor fiúk, indulhatunk! - rögtön indultak, miután odaért. A többiek megkérdezték még utoljára hogy biztos-e. - Természetesen! - előretartotta Hagesii a kardját, megjelent egy vízi kapu.
- Indulás! - kiáltották mindhárman, beugrottak, mikor megérkeztek, meglepődtek Teruék, ugyanis víz alatt voltak, ott úszkált körülöttük rengeteg hal, azonban történt valami…
- Mi a franc történt? - kérdezte a Drackes nevű espada, mikor jeleztek neki. - Hogyan? Szóval megjöttek a kis hősök mi? - nevetni kezdett. - Hercegnő nézd csak, ki jött meg! A te lovagod!
- Hagesii? - kérdezte szomorúan a hercegnő, egy székhez volt kötözve. - Miért jöttél vissza? Ostoba! - gondolta magában. - Hogyha te itt vagy, már veszélyben van a Tengerek Köve!
- Talán hirtelen eszedbe jutott, hol is van a tengerek köve? - kérdezte Drackes. - Hogyha így van, itt hagyjuk ezt a világot, és békén hagyunk téged! Hogyha nem mondod el, meghalnak!
- Rendben… haljanak csak! A világomat meg fogom védeni! Ááh! - sikoltott, amikor az espada elkezdte a nyakát szorongatni. - Kérlek! Engedj el, te… rohadék! - kiáltotta fájdalmasan. Végül elengedte az, hiszen még szüksége volt rá. - Nem szerzitek meg a követ!
- Gondolod? - kérdezte nevetve az espada, újra szorongatni kezdte. - Kicsit megszorongatlak! - megjelent egy sötét alak mögötte. - Hehe! Szóval itt vagy Grinx, a mágus! Intézd el őket!
- Grinx, állj újra az én oldalamra! - kiáltotta a hercegnő. - Grinx… a mi mágusunk voltál!
- Ez ostobaság! Sosem voltam a ti oldalatokon, Lunella hercegnő! - nevetett Ginx végig, épp hogy ki tudta mondani egy nagy nevetés előtt. - Megölöm a kis lovagodat és társait, a mágikus erőmmel! - az arca előtt elhúzta a kezét, majd felszívódott. Lunella aggódott.
- Jajj Hagesii, miért kellett visszajönnöd? - megfogta a kezét Drackes. - Mit akarsz most?
- Eltöröm az ujjaidat egytől egyig, hogyha nem fogod most rögtön elmondani, hol a francban van az a rohadt Tengerek Köve! - Lunella elfordult, majd megrángatta a karját. - Fájt, nem?
- Engedj el, te szörnyeteg! - sikította, elengedte, nem is értette miért. Megjelent egy pajzs a hercegnő körül. - Most nem tudsz hozzámérni! Így nem bánthatsz! - Drackes mérges lett.
- Meghalsz! - megpróbálta ledöfni, sikerült is neki. - Na mi a baj kislány? - elájult a hercegnő. - Rendben van, akkor most nem tudom kikérdezni, addig is, lássuk mit tud ez a Grinx alak!
- Üdv, idegenek! - mondta mosolyogva Grinx, mikor felbukkant Kodokuék előtt. - Mit…
- Grinx, üdvözöllek! - Hagesii, Grinx meglepődött, hogy ilyen ostoba. -  Hogyhogy élsz?
- Épp hogy sikerült megmenekülnöm azok a fickók elől. - mondta szomorúan, majd elmosolyodott. - De most meghaltok! - kiáltotta, egy lap jelent meg a kezében. Eldobta, penge éles volt, és milliónyi lett belőle. Megvágta vele Kodokuékat. - Végetek van! - csettintett, felrobbantak. - Mi a franc? - megdöbbent, hogy Kodoku kivédte a zanpakutoujával a támadást. - Lehetetlen, hogy egy szél típusú zanpakutouval kivédd! Akkor hogyan?
- Hmph! Minek nézel te engem? - kérdezte Kodoku. - Ez vérlázító! Megöllek most rögtön!
- Nem! Majd én! - mondta Hagesii. - Ez az én ügyem! Grinx te szemét, te voltál aki kiadtad a királyi család titkait, igaz? - Grinx csak mosolygott. - Értem, szóval tényleg te voltál az!
- Nos, vagy igen, vagy nem! Lássuk mit fejlődtél, pici lovag! A hercegnőd már ott vár a kastélyban, de eljutsz odáig? Hmm? - megjelent egy bot a kezében. - Megsemmisítelek! A sötét mágiám ellen nem tudsz tenni semmit! - nevetett őrülten, elkezdett átalakulni. - Én egy arrancar vagyok mostantól! - a botja átalakult egy karddá. - Nos, így is képes vagy legyőzni?
- Egy Nuumeros! - mondta Kodoku. - Ez neked semmi sem lesz Hagesii! - bólintott barátja.
- Óh így gondoljátok? - kérdezte nevetve Grinx. - Varázscero! - megjelent egy sötét cero az ujján, majd eltűnt. - Na? Hol van a cero? Tudjátok honnan fog lecsapni? Gondolom nem…
- Hagesii, mögötted! - mondta Teru, Grinx meglepődött, elmosolyodott Teru. - Ott van!
- Értem… szóval a reakciómra voltál kíváncsi? - kérdezte mérgesen. - Én, sajnálom amit tettem! Megbántam, nagyon! - majd odament Hagesiihez, megjelent az ujja hegyein cero.
- Hagesii! - kiáltotta Teru, meglátta hogy mit akar tenni Grinx, ám lerepültek a kezei. - Mi?
- Te szemét, féreg! - mondta Kodoku, ő vágta le Grinx kezeit. - Most meghalsz, véged van!
- A kezeim… levágtad őket! - fekete vére volt, rájuk spriccelte, nevetni kezdett. - Győztem!
- Miről beszélsz? - kérdezte mérgesen Teru, nem tudott mozdulni. - A véred… megbénított?
- Óh igen! - szikrázott a csuklójánál, majd kinőtt a keze, ám most egy gigantikus karmos kéz volt. - Hehehe! Előbb kibelezzelek benneteket, vagy talán semmisítselek meg rögtön? De abban meg mi az élvezet? - elmélkedett. - Rendben, akkor játsszunk egy kicsit! - megijedtek. - A félelmet imádom! - csettintett, megjelent egy forgó kerek valami, és kikötözte oda őket. - Lássuk mennyire tudok célba dobni! Eddig csak egyszer próbáltam ki, akkor is meghalt valaki! - rángatózni kezdtek. - Nem-nem! Hogyha rángatóztok, annál biztosabb hogy eltalállak titeket, amely ugye nagyon szerencsétlen eset lenne! - mérgesen ordítoztak. - Hogyha felidegesítettek, akkor biztosan hogy eltalállak titeket. Látom megértettétek! - kezdte volna meglendíteni a kezét, ám ekkor egy vízsugár eltalálta. - Micsoda? Ki a franc volt?
- Mester? - kérdezte boldogan Hagesii, Grinx megijedt. - Félj Grinx, a mesterem elintéz!
- Mester? Mi az hogy mester? - kérdezték a fiúk döbbenten, megjelent Grinx mögött egy öregember. - Szóval ő róla van szó? - egy nagy szigony volt a kezében, a zanpakutouja.
- Hagesii, nahát csak hárman jöttetek, mit képzelt Yamamoto? Hogy ennyi elég lesz? Ostoba! Mindig is ilyen zsugori volt ő… hiszen már csak olyan mint én… a testvérem! - meglepődtek Kodokuék, amikor ezt mondta.

Orihime főzőshowja(?): Tollhasogató:

 - Glugluglu! - bejött Orihime, aki még mindig liba volt. Megjelent mögötte Nel is. - Gluglu!
- Nyahát, a jiba akaj műsojt tajtani! Na majgy ény! - kiment pár percre, majd megjelent egy bűzölgő mókussal, aki körül legyek repkedtek, és kukacok másztak ki belőle. - Égett mókus toalettpapír szószban! Ez a mai receptünk neve! Tehát, először is kell egy lábas! - egy magnóról ment az egész, felvetette valakivel. - Belelelelelelelele… - Fjancba a magnyóval! Tyehát, az utyolszó lépész… A díszítész! - ránézett Orihimére, és gonoszan kezdett nézni.
- Gluglu! - megijedt a liba, elkezdett futni előle, szegény liba nem tudta hogy képtelen repülni, felugrott, elkezdett csapkodni a szárnyával, ám a földre esett végül. - Gluglu!
- Tyehát kész isz! - majd odament gyorsan egy férfihez, hogy kóstolja meg. - Nyaa jécci!
- Előbb kóstolja meg a liba! - mutogatott Orihiméra, nagyon megijedt akkor.
- Gyeje igye jiba! - kiáltotta, végül sikerült elkapnia, ledugott a torkán egy kanállal.
- Glu! - ennyit tudott mondani, a tollai feketék lettek, és kilehelte a lelkét.
- Játtya? Ez nagyon jó! - mondta, és egy kanállal odatartotta a férfinak, amikor az elkezdett nemleges választ adni, átalakult a szexi-nő espada alakjába. - És ha így? - megnyalta az ujját.
- Bocs, ez ellenem nem használ!
- Miért pont ilyet kellett kifognom? - kérdezte magában mérgesen.
- Várjunk csak… Miért glu-glut mondtam? - kérdezte a liba. - A pulykák szoktak glu-gluzni!

⁰Revés jelentése: Irányváltás(spanyol)
¹Niji Shoku jelentése: Színes Szivárvány
²Iro no Goukei: Összes Szín
³Mizu to Hi Bureedo: Viz és Tűz Penge
⁴Shashin Komyuniti: Fény Közössége
⁵Niji no Wando jelentése: Szivárvány Bot