Shinigami Krónikák: 46. Rész: Nuevos Enemigos:

„A Tengerek Köve is az ellenfél kezére jutott, és valami sötétet tervez, három shinigami harcol a jövőért, a jövőért, hogy az ne sötét, hanem fénnyel teli legyen! Egy világot már elpusztított az arrancarok vezére, első áldozata a Marino volt, vajon, mit tervezhet? És minden espada olyan erős lesz, nem… még erősebb, mint a tizedik? Az espada hamarosan támad!”
- Igen, mindenkit megmentettünk a Marinoból de… - kezdte Hagesii, miközben jelentettek Yamamotonak. - Elvesztettem a Tengerek Kövét, én, méltatlan vagyok hogy… - nem fejezte be végül. - Mindegy is… - mondta szomorúan, amikor a hercegnőre nézett. - Most mi…
- Hmm… Egyenlőre Marino lakosait itt fogjuk szállásolni, hogyha pedig nem jó nekik ez a hely, akkor majd Karakurában találunk nekik helyet. - mondta Yamamoto, közben Hagesiit nézte végig. - Az ellenfél, azt mondtad egy nő shinigami volt igaz? - kérdezte Yamamoto, bólintott Hagesii. - Egy föld kard, egy női shinigaminál? Lehetetlen, nincs olyan shinigami!
- Mi most elmennénk! - mondta Kodoku, intett a főkapitány, és kimentek. - Egy női shinigami? - kérdezte döbbenten. - Mostanság egy női shinigami sem tűnt el, akkor hogyan?
- Lehet hogy régen tűnt el nem? - kérdezte Teru, a többiek helyeseltek. - Menjünk be a könyvtárba rendben? - bementek útközben, és elkezdtek keresgélni. - Lássuk csak… Eltűnések! Ez kell nekünk! - elkezdték keresgélni benne a nőt. - Egyik sem az Hagesii?
- Nem… és nézzétek csak, itt vannak a zanpakutou típusok, tehát egyiknek sincs eszerint föld típusú kardja! Akkor ki a franc lehetett az a nő? - benyitott közben Ukitake, eldugták a könyvet, mert számukra tiltott volt a megtekintése. Ukitake észre vette rögtön a könyvet.
- Áh, ti vagytok azok! Az Eltűnéseket olvassátok? - kivette a kezükből, majd visszarakta a helyére. - Nem találtok benne semmit sem, már olvastam! Tulajdonképpen, jelenleg nem is ezt akarom keresni, sokkal inkább, hogy az Ég, és Tengerek Köve illetve a Shisui Tükör együtt mire is képes! - úgy döntöttek a fiúk, hogy segítenek neki. - Nahát, ez a könyv Kyouraku-taichou könyvtárából való! - mondta gúnyosan Ukitake, belelapozott, s elpirult.
- Mi az a könyv? - kérdezte Kodoku, mikor belenézett elpirult ő is. - Csukja be, mooost!
- Rendben, rendben! - mondta Ukitake. - Ezt valakinek vissza kell vinnem! - majd aztán elvitte. A fiúk elkezdtek fantáziálni, hogy mit csinálhat a könyvvel éppen. - Visszajöttem! - mosolygott, a fiúknak kicsit feltűnő volt ez a boldogság. - Keressük tovább a könyvet!
- Okké! - vágták rá, majd tovább keresgélték. - Nincsen semmi sem ezekben a porfogókban!
Eközben Yamamoto elmélkedett, hogy mit tervezhet a gonosz shinigami, Uraharaval beszélt.
- Óh, főkapitány! - mondta a legyezője mögül Urahara. - Micsoda? Megszerezte a Tengerek Kövét? Hmm, értem. - aggodalom jelét nem mutatta, de legbelül aggódott. - Ki tette ezt?
- Nem tudjuk még, hogy ki lehet ez a shinigami, csak egyetlen személy látta eddig, az pedig Kourihahen Hagesii volt! Egy nő, föld típusú karddal. - Urahara megdöbbent. - Mi a baj?
- Föld típusú kard? - kérdezett vissza. - A történelem során csak két nő tűnt el, ugyanolyan típusú zanpakutouval, azonban, hogyha ez a gyengébbik, akkor már érthető, mire kellett neki a két kő, illetve a tükör. - Nem tudom ki lehet az! - hazudott Yamamotonak, aztán felállt, ott hagyta Yamamotot, az gyanakodott azért, hogy tud valamit a shinigamiról. - Hm…
- Urahara… Biztos vagyok benne hogy tud valamit. - gyanakodott magában Yamamoto.
- Akkor hát, majd kiderül! - mondta Urahara, miközben egy dobozt fogott, megjelent Yoruichi. - Cica, gondban vagyunk, ugyanis, megszerezték a Tengerek Kövét. - átalakult Yoruichi, Urahara csak bámulta, majd elejtette a dobozt. - Micsoda? Jajj ne! - fel akarta venni, ám kinyílt. - A francba! - Yoruichi nem értette hogy mi a gond azzal hogy leesett egy doboz.
- Mi a baj Urahara? Mi volt abban a dobozban? - megjelent valami sötét a dobozból. - Mi…
- A Denchigo szellemeinek pecsétje! - Yoruichi meglepődött, elkezdte rángatni. - Hát most na, nem gondoltam, hogy ilyen egyszerűen ki lehet majd nyitni! - kicsit már meglilult. - Amúgy is, ez a te hibád, hiszen te jössz ide, aztán mutogatod magad! - tovább fojtogatta.
- Te csak ne kenj rám semmit! - mondta mérgesen Yoruichi, végül elengedte. - Szólsz nekik?
- Óh minek? Úgyis észreveszik… előbb vagy utóbb… - mondta a legyezője mögül sötéten. - Amúgy meg, a doboz meg nagyon drága volt, és ennyitől kinyílik… akkor vissza is viszem!
- Nem mintha te sokkal jobb árukat árulnál mostanában! - gúnyolódott Yoruichi Uraharan.
- Hé, ez nem is igaz! - mondta, majd megmutatott egy alufólia golyszlit. - Tessék, játssz ezzel! - Yoruichi mérges lett, ám amikor eldobta utána ugrott. - Hehehe… Akkor ezt visszavisszük! - miközben haladt, megjelent egy sötét felhő. - Francba… már kezdődik?
A Lelkek Világában, valahol mélyen, ébredezett valami, egy pecsét kezdett feltörni, és mozgolódtak szobrok. Egy sötét helyen, ahol még a madár sem jár, azaz már nem járt!
- Hehehe! - nevetés hallatszott onnan, egy sötét nevetés. - Hamarosan szabadok leszünk!
- Igen! - válaszolták többen, kezdett repedezni a szobor, eközben Kodokuék még keresgéltek.
- Nem találtunk semmit! - mondta Kodoku mérgesen, elmosolyodott Ukitake. - Most mi az?
- Veszély közeleg! - felmutatott az égre, a felhők összegyűltek. - Valami készülődik, valami olyan, amely sötét, és veszélyt jelent! - aggódott eléggé, ezt észrevették a fiúk is. - Semmi…
- Nem… igaza van, nem értem, hogy miért is hazudik… hiszen a felhők mutatják a bajt. - Ukitake a vállára tette a kezét. - Ukitake-taichou? - kérdezte döbbenten. - Mi a baj?
- Megnézzük, hogy mi készülődik? - kérdezte őket, közben megérkezett Kyouraku is, aztán beavatták őt is. - Nos Kyouraku, eljössz megnézni, mi készülődik? Vagy talán itt maradsz?
- Keresgélni egy ostoba könyvet? - kérdezte Kyouraku, átgondolta. - Inkább megyek haza!
- Kyouraku… - mondta mérgesen Ukitake, végül belement a barátja, hogy megnézzék mi van.
- A felhők sötétek igaz, és hogyha nincs semmi sem? - megjelent előttük egy pokollepke. - Micsoda? Az öregtől jött? - kérdezte Kyouraku, aztán átvette az üzenetet. - Az az ostoba Urahara. - mondta fáradtan. - Elszabadult a Denchigo pecsétje, valószínűleg ők a gond!
- Denchigo? - kérdezte döbbenten Urahara, kicsit megfájdult a feje, majdnem összeesett. - A Denchigo gonosz szervezete? - barátja bólintott, Hagesii, Teru és Kodoku nem értették, hogy mire gondolnak a „Denchigo” alatt. - A Denchigo, egy öt tagból álló csapat, amely a Seiretei elpusztítását tervezte sok-sok évvel ezelőtt! Illetve a Denchigo tagja az egyik régi barátom is!
- Ez egy fájó emlék nemde? - kérdezte Kyouraku, azonban most komoly volt, Ukitake lesütötte a szemeit. - Ukitake, még átállhat! - azonban barátja nem így gondolta. - Ő volt Kagarou, aki mindvégig nagyon jó barátunk volt, ám egyszer legyőzte egy hollow, és…
„- Kagarou! - kiáltotta Ukitake, ám az a hollown állt. - Mi történt veled? - kérdezte döbbenten.
- Megtudtam az igazságot! - mondta gúnyos mosoly kíséretében. - A hollowk nem gonoszak, hanem a Seiretei az! - felemelte a kezét, eltűnt a shinigami ruhája, és megjelent egy szürkés-kék páncél. - Remek! - mondta mosolyogva, aztán eltörte a kardját. - Erre nincs szükség, csak szemét! - a hollowra mutatott az ujjával. - Add át az erőd! - bólintott, végül megsemmisítette, s megjelent egy lándzsa és egy pajzs a kezeiben. - Megvannak! - megjelent mögötte négy férfi. - Denchigo ha? - kérdezte mosolyogva, azok bólintottak. - Rendben van akkor!
- Igen! - mondták a férfiak, aztán Ukitakera néztek. - Ez meg ki a franc? A barátod? Sajnálom, de az állás betelt! Már nincs üresedés! - gúnyolódott a vörös páncélos, aztán előre lépett. - Megsemmisítelek! Nem akarom, hogy maradjon nyoma ennek a pillanatnak!
- Nem! - kiáltotta Ukitake. - Fejezd be ezt az ostobaságot! - mondta barátjának, ám nem tudott hatni rá. Előre mutatott a kék páncélú, és átlőtte egy kis jéggel. Összeesett, nem érdekelte őket.”
- Akkor találtam rád Ukitake! - mondta Kyouraku, bólintott a fehér hajú kapitány. - Mi ez?
Valamit hallottak, a Seiretei felől, egy robbanás volt. - Nanao, előjöhetsz! - mondta mosolyogva Kyouraku, előjett a nő a könyvvel kezében. - Mi a baj Nanao? A Seireteiben…
- A főkapitány, és testvére verekedni kezdtek, amikor találkoztak! - miután közölte, eltűnt.
- Óóh, Yama-apó épp verekszik? Milyen kár hogy nem lehetünk ott. - mondta mosolyogva.
Eközben dúlt a csata, ugyanis összeveszett Yamamoto és Mizugochi, hogy ki is az erősebb.
- Mutasd meg Mizugochi, hogy mit tudsz! Vagy megint legyőzlek! - próbált szavakkal verekedni Yamamoto, ám nem ment neki valami jól. - Mizugochi… testvérem… én győzök!
- Genryuusai… kezdjük! - kiáltotta, és aktiválta a shikaiát rögtön, megjelent a kezében a háromágú szigony. - Gyerünk Genry… vagy már most veszteni akarsz? - elmosolyodott.
- Nem! - mondta Yamamoto. - Légy több tisztelettel irántam! - előhúzta a kardját. - Váljon minden hamuvá! Ryuujin Jakka! - kiáltotta, átalakult a kardja, aztán felemelte, és rögtön támadott, egymásnak rohantak. - Testvérem, úgy tűnik kissé lebecsültem az erőd! Hehe!
- Igen, kissé! - a kezét előre mutatta, amely szabad volt, megjelent egy vízgömb a kezén. - Speciális kidou: Vízpumpa! - kiáltotta, és elrepítette vele Yamamotot. - Na mi az tesó?
- Cöhh! Ez semmiség! - mondta nevetve Yamamoto, miközben felkelt. - Rendben van, akkor hát… - csapott a földre egyet a kardjával, és az egész utcát felégette, mindenki elrohant onnan. - Mizugochi add fel, nem akarom leégetni az egész Seireteit, és főleg téged, a marinoiak előtt! - elmosolyodott Mizugochi, megjelentek a marinoiak. - Micsoda? Mi ez?
- Gyerünk Mizugochi-sama! - kiáltották, Mizugochit ez erővel töltötte fel, kinyitotta a szemét.
- Rendben van, értetek győzni fogok! - felemelte a zanpakutouját, majd egy nagy víz gömb jelent meg rajta. - Mit lépsz Genryuusai? - kérdezte mosolyogva testvére. - Nos Genryuusai?
- Hmph! Ryuujin Jakka, gyerünk, tegyük azt amit ő! - megjelent egy tűzgömb a hegyén. - Győzzön akinek a reiatsuja erősebb! - kiáltotta hangosan, végül eltalálták egymást.
- Ez fájt kicsit! - mondta Mizugochi, miközben felkelt, de még volt ereje harcolni. - Megsemmisítelek! - kiáltotta őrült tekintettel, aztán mosolygott. - Gyerünk zanpakutoum!
- Ryuujin Jakka! - ordította Yamamoto, miközben egy nagy csapást megindítottak egyszerre.
Nagy robbanás keletkezett, de egyiküket sem tudta eltalálni, így egymásnak rohantak rögtön.
- Áhh a derekam! - mondták egyszerre, mindenki csak nézett, és padlót fogott. - Genry, ez is a te hibád! - mondta mérgesen testvére. - Persze! Mert nem te jöttél ide? - duzzogott Yama-apó.
- Azt hiszem, itt rám lesz szükség! - mondta mosolyogva Unohana, ekkor megjelent Mayuri is. - Óh, Kurotsuchi-taichou! - mosolygott, de szikrázott közöttük a levegő. - Mit keres itt?
- Kifejlesztettem egy kis regeneráló olajt, amellyel rendbe lehet hozni ezeket az öreg csontokat! És ezzel nem egy hét alatt, hanem egy pillanat alatt rendbe jöhetnek… ugye Unohana-taichou, nem haragszik, hogyha kiderül, hogy én sokkal szakképzettebb vagyok?
- Nem nem baj, mert nem az! - majd felrobbant a levegő körülöttük, végül a negyedik osztaghoz elszállították Mizugochit, Yamamoto pedig kapott Mayuri orvosságából.
Eközben Ukitakeék nem találtak végül semmit sem, de meg akartak bizonyosodni.
- Hogyan pusztíthatnák el a Seireteit? - kérdezte döbbenten Hagesii, miközben mentek előre.
- Van egy úgynevezett Pusztítások Oszlopa nevű dolog a föld alatt, amely ha felemelkedik, már csak a „hatodik elem”re vagy más néven a „végső elem”re van szükségük, így…
- De ez csak egy mese, szóval nem tudni, hogy igaz-e! - mondta Kyouraku, közbeszólva Ukitake meséjébe. - Amúgy is, mennyi az esélye, hogy még mindig gyűlölik a Seireteit?
- A Seiretei zárta el őket nem? - kérdezte Kodoku, majd végül is ez elég jó oknak bizonyult arra, hogy megsemmisítsék még mindig a Seireteit. - No de akkor majd mit teszünk?
- Nem tudom, pontosan nem tudni, hogyan lehet őket legyőzni, Urahara elzárta őket, de azt mondta, hogy többet nem lehet őket ilyen módon lezárni, szóval, lehetetlen megállítani őket, hogyha nem jövünk rá, hogyan semmisítsük meg őket! - bólintottak, Teru megállt. - Mi…
- Érzek valamit! Azaz a Raimaru érez valamit. - mondta Teru aggodalmasan. - Mi ez az erő?
- Erre vannak elzárva, akkor tényleg elszabadultak? - kérdezte döbbenten Ukitake. - Mi volt pontosan a pokollepke üzenetében? - kérdezte Kyourakut. - Micsoda? Miért nem mondtad eddig, hogy ez nem csak spekuláció, hanem tény? - egy szikla elkezdett repedezni. - Az…
- Várjunk… nekik akkora erejük, hogy egy hegyet is szétrombolnak? - megdöbbent Teru.
- Igen… - mondta Kyouraku, nem volt rá jellemző, azonban most aggódott, nagyon. - Mi fog jönni vajon? Mi nyerhetünk ebben a csatában? - végül a hegy összeomlott, s öt páncélos ember lépett ki onnan, amikor a felhőket meglátták, elmosolyodtak, rögtön Kyouraku felé fordultak. - Hé haver! Hali! - mondta a szürkés-kék páncélúnak. Az elfordult. - Bunkó…
- A Seiretei hamarosan elpusztul! - mondta a vörös páncélú, aztán elindult feléjük lassan.
- Miért pusztulna? Mi legyőzünk majd! - kiáltotta Kodoku, s megállította Tenno Kamival, azonban ellenfele puszta kézzel megfogta a kardot. - Hogyan? Puszta kézzel megállít…
- Hmph! Milyen szánalmas! Mutasd meg mi a kardod eleme, hogyha tűz, hasznomra lehetsz!
- Tűz? - kérdezte Kodoku, megjelent előtte álló kezében egy tűzkard, amellyel megvágta. - Szóval tűz elemű vagy? - kérdezte aggodalmasan. - Hm… A széllel elfojthatom a tüzet!
Ukitake és Kyouraku a barátjuk elé ugrott, vele akartak mindketten harcolni, ám Kyourakut ellökte onnan egy sárga páncélos, amelyet villámok vették körbe, Raimaru félt tőle, nagyon!
- Szóval te leszel az ellenfelem? - kérdezte Kyouraku, előhúzta a kardjait. - Rendben van!
- Hmph! Te nem vagy villám használó, így nincs esélyed sem ellenem! - válaszolt a páncélos.
- Hallod-e… a barátod nagyon szerencsétlenül járt! - mondta a barna páncélú Hagesii mögött. - A vörös páncélos barátunk a vezetőnk, az a kölyök, halott! - Hagesii nekiment mérgesen.
- Nem kell minket lebecsülnötök, csak azért, mert kissé nem vagyunk 200 évesnél még többek! - meglepődtek a páncélosok, azon a kijelentésen, hogy kétszáz évesnél is több…
- Mit mondtál? - kérdezte mindegyik páncélos. - Mi… a Denchigo, már kétszáz évesek?
Yamamoto megérezte, hogy elszabadultak máris, meglepődött nagyon. Aztán odament a testvéréhez. - Mizugochi… a Denchigo elszabadult, azt hiszem szükség lesz rád is. - beleegyezett a testvére.